2018. november 26., hétfő

DiY: ARC M60 HD III. - Barta Ottó

Az eredeti kapcsolásban 6FQ7 meghajtó csövek vannak. Én ezt megváltoztattam, hogy könnyebben beszerezhető csövekkel építsem meg az erősítőt. A könnyebben beszerezhető cső az ECC88. Hogy ezt a csövet használni tudjam, pár munkapontot meghatározó ellenállást meg kellett változtatnom. Ehhez építettem egy Deszkamodelt, ami az alábbi fotón látható:
A dolog egyszerűnek látszik, de a folyamat nem az. Számtalan mérést el kellett végezni a különböző értékű ellenállásokkal. Tulajdonképpen minden ellenállás csere után mértem a meghajtó áramkör átvitelét, fázis viszonyait, csövek munkapontjait, négyszögjel átvitelt. Ezt a munkát ügyes, és jóképességű "díyerek" szimulátorban is eltudják végezni. A baj ezzel az, hogy a szimulátoral nem lehet meghallgatni az erősítőt. Olyan ez, mint a műnővel szeretkezni: Célt el lehet érni, de utódunk nem fog születni... Ez a munka egy hétig tartott.

  Közben a doboz is elkészült, amit egy barátom készített el a "skiccem" alapján. A fotón az lv=1,5mm-es acéllemezből készült doboz teteje, illetve allja látható a kollegám rendkívüli érdeklődése mellett: 



A fenti doboz méretei, amely illeszkedik a Diyeramp csöveinek, trtafóinak helyzetéhez az alábbi rajzon láthatók:


Az acél dobozt szóró glettelés után Hammerite festéksprével festettem le. A NYÁKlapok felfúrásakor figyeljünk a pontosságra. A csövek furatai picit bővebbek a szükségestől, de nagyon nem szép, ha a cső nem a furat közepén helyezkedik el. A készülék ház alja M3-as csavarokkal van rögzítve oly módon, hogy a doboz alsó peremébe 8db M3-as menetes furatot készítettem értelemszerű elosztásban. A készülék lába a Lomexben kapható "műszerdoboz lábból" van, amit ragasztással rögzítettem. Természetesen ezekből 3-at használtam fel. Ennek oka az, hogy így biztosan nem billeg a készülék. 
  A gondosan megtervezett dobozban a 3 darab NYÁK lap könnyedén elfér, az esetleges későbbi javítások könnyedén elvégezhetők. Az utánépítőknek ajánlom ezt a dobozolási megoldást, mivel ezzel az elhelyezéssel biztosítható a zaj mentes felépítés.


A vékfokozat áramköri lapján a fűtésvezetékek kellőképpen összesodorva, éppen a szükséges hosszal, és vastagsággal vannak felforrasztva a csőlábak megfelelő forrszemeihez. Felhívom a figyelmet arra, hogy az oktál csőfoglalatoknál a vezetékelés nem öleli körbe a cső kivezetéseit, utat engedve a zaj megjelenésének.


A PCB-k rögzítése, a fűtések bekötése, valamint a táp egy soros 1,5k-s ellenálláson való hozzávezetése után kezdhetjük az erősítő élesztését magyar élesztővel, amit a fotón szemügyre is vehetünk.


A fotón látható, hogy a kimenő trafók még nincsenek bekötve. Először a fűtést adjuk a csövekre. Ha a hálózati trafó méretezése jó, akkor a 6,3V váltóáramú fűtés helyett 6,4-6,5 Voltot kell mérnünk. Ez azért van így, hogy a trafó teljes kihasználtsága, terhelése melett, azaz üzemi körülmények között a pontos 6,2V beálljon. Igyekezzünk egy-két tized Volttal aláfűteni, mint fölé.Külön figyelmet érdemel az ECC83-as cső fűtésének beállítása. Ennek pontos értékét a fenti tanácsok betartásával a fűtéskörben található pár tized Ohmos ellenállások cserélésével állíthatjuk be a kívánatos értékre. A következő lépés a -Ug leellenőrzése. Minden végcsőn közvetlenül a foglalat lábán ellenőrizzük le a negatív feszültség meglété. Állítsuk be a csövekhez tartozó potméterekkel az abszolult értékben legnagyobb feszültséget. Ha valamelyik cső lábán nincsen meg a -Ug feszültség, akkor keressük meg a hiba okát, s javítsuk ki azt. Ez nagyon fontos, mert így megvédhetjük a végcsöveket a véletlen tönkremeneteltől.Ha minden rendben, akkor állítsuk be a P16-os potival a kapcsolási rajzon feltüntetett feszültséget. Nagyon fontos 0 410Voltos feszültség megléte, hiszen ennek hiányában a végcsövek tönkre mennek, illetve a kisebb mint 410 Volt fesz hatására az erősítő teljesítménye kissebb lesz a vártnál. Az ebből a feszültségből előállított többi feszültség a használt csövektől függően be fog állni. Ha mégis nagyobb eltérés lenne, akkor az R69 ellenállások cseréjével finomíthatunk a tápellátáson. 
  A táp beállítása után adjunk 250mV körüli 2kHz-s mérőjelet a bemenetre. A végcsövek 5-ös lábára kapcsoljunk kétsugaras szkóp mérőcsúcsait, és a Huye Baby erősítőnél leírt módon végezzük el a fázisfordító-meghajtó fokozat finom beállítását. Szkóp hiányában a meghajtó cső (V5, V6) anódján az R24-es potival állítsunk be egyforma feszültséget. A szkóppal segítségével történő finomhangolás eredménye látható az alábbi két képen. A képernyő középvonalában látható a két ellentétes módusú jel összege. Első képen a beállítás előtt, a másodikon a beállítás után. Az említett jel egyenessége egyenesen arányos az erősítőnek a torzításával, azaz minnél egyenesebb a vonal, a torzítás annál kissebb.



  Ha minden rendben, akkor forrasszuk le a soros 1,5kilós soros ellenállást a trafó táp kivezetéséről, majd várjunk pár percet, még a puffer kondenzátorok kisülnek. Ezután forrasszuk be a kimenőtrafókat. Ellenőrizzük le, hogy biztosan nem kevertük össze a kivezetéseket, s ha minden rendben, akkor kapcsoljuk be az erősítőt.  Félóra bemelegedés után állítsuk be a csövek nyugalmi áramát 50mV-ra rövidre zárt bemenet mellett. Újabb félóra után a beállítást ellenőrizzük, majd finomítsuk. Ha új csöveink vannak, akkor cca. 10-20 óra után ellenőrizzük le a nyugalmi áramot, s állítsuk újra, Ugyanis a csövek ennyi idő múlva beégnek, és tovább nem változnak átlagos hallgatási szokások mellett 2-3 évig.Cső csere esetén természetesen ezen beállítást újra el kell végezni. 
 Szokásos hiba a "Hifisták" körében, hogy cserélgetik a csöveket, s a nyugalmi áramok beállítását hozzáértés hiányában elhanyagolják. Ez főleg akkor van nagy hatással az erősítő hangjára, ha ismeretlen helyről származó NOS csövet vásárlunk. Az eladó szerint az éppen eladásra felkínált cső mindig a legjobb. Egy biztos az erősítő hangja változni fog, de legfőképp nem attól, hogy NOS a cső, hanem attól, hogy a munkapontjuk nem jó, és nem egyforma. A minap jártam egy "Hifistánál", akinek McIntosh erősítőjében a nyugalmi áramot gyárilag nem lehet állítani. Annak idején ha csövet kellett cserélni, akkor a polgár bement az amerikai Ramowill-be, és kért hozzá gyári csomagolásban gyárilag összeválogatva ahhoz az erősítőhöz csövet. A dolog érdekessége az, hogy Hifistánk nem is 6L6GC csővel üzemelteti az erősítőjét, mint gyárilag kellene, hanem KT66-al, amit nagyon drágán vett, mert NOS cső. Azt meg tudjuk, hogy a 6L6GC meg a KT66 között nagy különbség van. Nem is csodálkozok azon, hogy több milliós rendszerének hangja zavaros, élvezhetetlen, ugyanis a végcsövek áramának pontos beállítása nélkül az erősítő nem bírja kihajtani a milliós, de érzéketlen hangfalat. Emberünk nem műszaki ember, ezért felmerül annak felelőssége, aki nagyon drágán eladta ezen ócskavasat barátunknak. Mi több, később rásózta a KT66-os NOS GEC gyártmányú "smoked glas" búrás csöveket. Én csak annyit tudok mondani: óvakodjunk a nagy tuning mesterektől, akik esetleges hozzáértésüket arra használják, hogy másoktól pénzt csaljanak ki.
 Itt kitérek mégegy finomításra, amit az audiofil hangzás elérése érdekében meg lehet tenni. Adjunk az erősítőnkre 2kHz-s négyszögjelet, s a kimeneten figyeljük a válaszjelet. Nagy valószínűséggel az alábbit fogjuk látni a szkóp képernyőjén:


Az ilyen túllövéses válaszjel bizonyosan fémes, csörgős hangzást produkál, ami nagyon jó akkor, ha valaki csak tűzoltó zenekart kíván hallgatni. Minden más esetben a hang fárasztó lesz, az erősítőnk úgy fog szólni mint egy közepes minőségű tranzisztoros készülék. A bajon a C3-as Silver Mica kondenzátor növelésével segíthetünk. Szkóp hiányában adjunk 20kHz-s mérőjelet az erősítőre, s csővoltmérőnket állítsuk be úgy, hogy a kimeneti feszültség 0dB legyen a műszer deciBell skáláján.Ehhez a bemeneti jel szintjét kell állítani. Az említett kondenzátor cserélgetésével állítsuk be azt a helyzetet, hogy a kimenő jel színtje -0,4-0,8 dB színtű legyen. Ezzel a módszerrel nagyon korrekt hangúvá tehetjük erősítőnket. A helyesen beállított erősítő 2kHz-s jelátvitele arról ismerhető fel, hogy nincs túllövése, de 10kHz-n már a felfutó él kicsit kerekedik, mint az az alább látható:


Természetesen ez csak egy feltétele a jó hangú erősítő elkészítésének. Ahhoz jó kimenő transzformátor is szükségeltetik, amiket ezen sorok írója el tud készíteni.
  A következő részben kitérek a mérésekre, és egyéb műszaki adatokra. Utána ismertetem a monoblok verzió eltéréseit a sztereo verziótól.

Barta Ottó. 2018.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése